A digitális eszközök használata ma már elválaszthatatlan része a mindennapoknak, de a túlhasználatukból fakadó problémák – különösen a gyermekek és fiatalok körében – egyre nagyobb kihívást jelentenek a segítő szakemberek számára. A Máltai Módszertan 2025. szeptember 24-én tartott szakmai napján a digitális függőség megelőzésére és kezelésére fókuszált, külön figyelmet fordítva a gyermekjóléti, gyermekvédelmi és szenvedélybeteg-ellátó szolgáltatásokban dolgozók tapasztalataira.
A Madár Csaba, a Máltai Módszertan vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd a rendezvényt Ivácson Tímea és Káldyné Szabó Eszter munkaközösség-vezetők nyitották meg . A nap első előadója Majzik Balázs, az NNGYK Drogmegelőzési Programok Osztályának osztályvezetője volt, aki a szenvedélybeteg-ellátás aktuális változásairól, az egészségfejlesztő programok nyilvántartásba vételének folyamatáról, valamint az elterelés – megelőző-felvilágosító szolgáltatás – bővítésének lehetőségeiről beszélt.
Tóth Dániel pszichológus, a „Pszichológus Pasi” néven ismert szakember, előadásában a digitális világ gyermeknevelésre gyakorolt hatásairól szólt. Kiemelte, hogy a digitális eszközökhöz való viszony nem tiltás, hanem tudatos, közös tanulás kérdése, amelyben kulcsszerepe van a szülői példamutatásnak és a családi szabályrendszer kialakításának. Az előadást kerekasztal-beszélgetés követte, ahol a résztvevők közösen gondolkodhattak arról, milyen hatással vannak a technológiai változások az alfa generáció fejlődésére, és miként reagálhat minderre a szakmai segítői közeg.
A délutáni szekció Király Eszter, a Kommunikációs Munkacsoport munkatársának előadásával folytatódott. Ő a digitális eszközök és a közösségi média értékalapú, tudatos használatának fontosságáról beszélt, és arról, hogyan jelenhet meg a Máltai Szeretetszolgálat szemlélete és hitelessége az online térben is, a közösségi médiafelületeken keresztül. A nap zárásaként Fehér Eszter módszertani munkatárs mutatta be a generatív mesterséges intelligencia gyakorlati felhasználásának lehetőségeit a gyermekjóléti és szociális területen.
A szakmai nap célja nemcsak a tudásátadás, hanem a közös gondolkodás és a szakmai kapcsolatépítés volt – egy olyan területen, ahol a digitális térben való eligazodás közös felelősségünk.
Részletes emlékeztető, letölthető előadások:
https://modszertan.maltai.hu/szakmai-nap-a-digitalis-korszak-kihivasairol-2025-09-24/
Fotó: Kovács Bence és Fehér Eszter
Mielőtt a tartalmat megosztaná, kérjük tekintse át a Máltai Módszertan Közzétételi irányelveit, melyeket itt talál meg!