„Arra buzdítalak benneteket, hogy még nagyobb összhangban dolgozzatok együtt, hogy a gyermekek kiegyensúlyozott gondoskodásban részesüljenek, figyelembe véve testi, lelki és szellemi jólétüket.”
XIV. Leó pápaXIV. Leó pápa, Beszéd a „From Crisis to Care: Catholic Action for Children” kezdeményezés szervezőbizottságához, 2026. február 5.
A Barnahus, vagyis a „Gyermekek Háza” szemlélete abból az alapvető felismerésből indul ki, hogy a bántalmazást átélt vagy annak tanújává vált gyermeknek az ismételt elmondások helyett összehangolt, kíméletes és biztonságos támogatásra van szüksége. A modell célja, hogy a gyermek védelme, meghallgatása, egészségügyi és terápiás támogatása gyermekbarát környezetben, egymásra épülő szakmai lépésekkel történjen.
A Barnahus-modell Izlandról indult: az első Barnahus 1998-ban jött létre. Kialakítása Bragi Guðbrandsson nevéhez kapcsolódik, aki az izlandi gyermekvédelmi rendszerben olyan megoldást keresett, amely egyszerre szolgálja a gyermek védelmét, a büntetőeljárás szakmai igényeit és a trauma feldolgozását. Az Izlandon létrejött „gyermekek háza” új mércét adott abban, ahogyan az államok a bántalmazás gyermek áldozataival és tanúival találkoznak. A megoldás sajátossága pedig az volt, hogy a modell a gyermekvédelmi és igazságszolgáltatási rendszer hivatalos eljárásrendjébe is illeszkedett. A modellre hatott az Egyesült Államokban kialakított Child Advocacy Center-gyakorlat is. A nyugat- és észak-európai Barnahus ennek nyomán komplex, gyermekközpontú ellátási keretté vált: egy helyre szervezi a gyermekbarát igazságügyi meghallgatást, a gyermekvédelmi kockázatértékelést, az egészségügyi vizsgálatot, valamint a terápiás és mentálhigiénés támogatást.
Az igazságügyi meghallgatást speciálisan képzett szakember végzi, a gyermek életkorához, állapotához és kommunikációs szükségleteihez igazodva. A beszélgetésről hang- és képfelvétel készülhet, amely az eljárás későbbi szakaszaiban is felhasználható, így csökkenhet az ismételt, megterhelő meghallgatások szükségessége.
A komplex modellben a meghallgatás mellett kiemelt szerepet kap az egészségügyi vizsgálat. Ennek célja a gyermek testi állapotának felmérése, az esetleges sérülések szakszerű dokumentálása, valamint a gyermek egészségének és jóllétének támogatása. Szexuális bántalmazás, súlyos fizikai bántalmazás vagy elhanyagolás gyanúja esetén az orvosi vizsgálat különösen fontos lehet, mert egyszerre szolgálhatja a gyermek gyógyulását, biztonságát és az eljárás szakmai megalapozását. A vizsgálat gyermekbarát módon, lehetőség szerint speciálisan képzett szakemberek közreműködésével történik.
A Barnahus-modell további fontos eleme a terápiás és mentálhigiénés támogatás. A gyermeknek és szükség esetén a családtagoknak olyan segítségre van szükségük, amely figyelembe veszi a trauma természetét, a gyermek életkorát, kapcsolati környezetét és biztonságát. A terápiás munka a gyermek felépülésének egyik alapvető feltétele. A modell ezért a védelem és az igazságszolgáltatás mellett a gyógyulásra is hangsúlyt helyez.
A nyugat- és észak-európai Barnahus-szemléletben az esetkezelés szintén központi jelentőségű. A gyermekkel kapcsolatba kerülő szakemberek közösen értékelik a kockázatokat, megosztják egymással a szükséges információkat, és összehangolják a további lépéseket. Ez a működés segít abban, hogy az ügy egységes szakmai figyelem alatt maradjon, és a gyermek érdeke végig követhető legyen. A modellben a szakemberek együttműködése előre meghatározott, átlátható szakmai rend szerint történő közös munka.
A Barnahus ezért egyszerre helyszín, módszer és intézményközi szemlélet. Gyermekbarát környezetet teremt, támogatja a büntetőeljárás szakmai igényeit, elősegíti a gyermekvédelmi döntéseket, biztosítja az egészségügyi és terápiás támogatás bekapcsolását, és mindezeket a gyermek méltóságának védelmével kapcsolja össze. A modell alapja az a meggyőződés, hogy a bántalmazást átélt gyermek számára a segítség akkor válik valóban védelmezővé, ha a szakmai rendszerek egymás felelősségét erősítve működnek.
A holland igazságszolgáltatás kutatási memoranduma, a Barnahus – een verkenning szintén a modell rugalmasságát emeli ki. A dokumentum szerint a Barnahus különböző országokban eltérő formákat ölthet, miközben közös alapja a gyermekbarát igazságszolgáltatás, az alacsony küszöbű elérés és az érintett szakemberek gyors együttműködése.
A modell gyakorlati jelentősége különösen akkor válik világossá, amikor egy intézményben felmerül a gyermek bántalmazásának gyanúja. A Máltai Áldozatsegítő, bántalmazási protokoll szerkesztés alatt álló szakmai anyaga is hangsúlyozza: szexuális bántalmazás esetén a feltáró beszélgetést mellőzni kell mind a bántalmazottal, mind a feltételezett bántalmazóval. Fizikai vagy érzelmi bántalmazás esetén ugyanez érvényes akkor, ha az észlelést vagy az azonnali beszélgetést követően feljelentés történt. Ilyenkor a gyermek meghallgatása a rendőrségi eljárás keretében történik.
A Barnahus megközelítés a gyermek védelmét szolgálja. A bántalmazás gyanúja esetén minden felesleges kérdezés, részletekbe menő intézményi feltárás vagy ismételt beszéltetés növelheti a lelki megterhelést, és az eljárás szempontjából is kockázatot jelenthet. A meghallgatásnál szükség esetén támogató személynek és megfelelő kommunikációs segítségnek kell jelen lennie, a gyermeket pedig feleslegesen, többször meghallgatni tilos. A gyermek kímélete ebben a helyzetben egyszerre jogi, szakmai és erkölcsi követelmény.
Magyarországon a Barnahus szolgáltatás elsőként Szombathelyen jelent meg: a szombathelyi Barnahus-szolgálat 2016. november 15-én nyílt meg, a megnyitóhoz kétnapos nemzetközi konferencia kapcsolódott, amelyen Bragi Guðbrandsson, az izlandi modell kidolgozója is részt vett. A hazai adaptáció később jogszabályi és intézményi kereteket kapott. Jelenleg az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat fenntartásában öt Meghallgató és Terápiás Központ lát el ilyen feladatokat: kettő Budapesten, egy-egy Debrecenben, Szombathelyen és Gyulán.
Ha az ügyben rendőrségi eljárás indul, az intézmény a feljelentésben vagy a hatósággal való kapcsolattartás során kezdeményezheti a gyermekbarát meghallgatás alkalmazását. Ennek egyik lehetséges megfogalmazása:
„Kérem a Be. 87. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja alapján a különleges bánásmódot igénylő személyekre vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását, valamint a Gyvt. 61. § (2) bekezdése szerinti Meghallgató és Terápiás Központ (Barnahus) szolgáltatásának igénybevételét annak érdekében, hogy a kiskorú meghallgatása gyermekbarát környezetben, pszichológus közreműködésével, lehetőség szerint egyetlen alkalommal történjen meg.”
A Barnahus ebben az értelemben a szakmai fegyelem és az emberi odafordulás közös nyelve. Olyan gyakorlat, amelyben a gyermek hangja meghallhatóvá válik, kiszolgáltatottsága pedig csökken; amelyben az igazság keresése érzékeny szakmai keretek között történik; és amelyben a védelem, a gyógyítás és a méltóság tisztelete egymást erősíti. A szemlélet közel áll ahhoz a keresztény gyökerű emberképhez is, amely minden gyermekben sérthetetlen értéket lát, és ezért a róla hozott döntésekben egyszerre tartja szükségesnek a gondosságot, az irgalmat és a szakmai felelősséget.
Forrás:
Meghallgató és Terápiás Központok – Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat
Barnahus.hu
Barnahus.eu
Barnahus Minőségi Előírások (iránymutatások)
Barnahus története – mérföldkövek
Bragi Guðbrandsson – Founder of the Barnahus Model, Member of the United Nations Committee on the Rights of the Child
Mielőtt a tartalmat megosztaná, kérjük tekintse át a Máltai Módszertan Közzétételi szabályzatát, melyeket itt talál meg!