Azok számára, akik demenciával élő emberek ellátásában dolgoznak, az emlékezet kérdése a mindennapi gyakorlat része. Történetek szakadnak félbe, időrendek csúsznak egymásba, és az „én” határai is bizonytalanná válhatnak. A tisztás (avagy DJ a Paradicsomban) ebbe a tapasztalatvilágba vezet be és mutat rá arra, hogyan alakul át az emlékezés.
Csuday Csaba prózakötete nem a hagyományos regényformát követi. A szerző „elképzelt memoár-torzóként” írja le a művet, és ez a megnevezés pontos kapaszkodó. Lineáris történet helyett egy széteső, mégis saját logikája szerint összefüggő tudatfolyamot, ahol a múlt villanások, hangulatok, érzékfoszlányok együttese. A demens emlékezet működése így rendeződik át.
A regény középpontjában egy idősödő DJ áll. A narráció különös játékba kezd: a DJ, a Leporoló és az Én-magam hangjai váltakoznak, mintha ugyanannak a személynek különböző rétegei próbálnák újraértelmezni a múltat. Ez a többszólamúság az identitás szétesésének és újraszerveződésének finom rajza, amely ismerősen csenghet a bentlakásos intézményekben és az alapszolgáltatásokban dolgozó szakembereknek. Az a tapasztalat, amikor valaki egyszerre több időben létezik, vagy saját múltjának eltérő változatai között ingadozik, itt irodalmi formát kap.
A könyv egyik erőssége az érzékiség. A pasaréti kertek mentaillata, a karibi tengerpart kókuszos párája nem díszletként működik, hanem az emlékezés lehetséges kapaszkodóiként. A szöveg finoman rávilágít arra, amit a gondozási tapasztalat is gyakran megerősít: amikor a történetek már nehezen követhetők, az érzékszervi benyomások még őrizhetnek valamit a világból. Egy illat, egy hangulat, egy zenei motívum sokszor tovább él, mint a nevek vagy a pontos események. A DJ figurája ebből a szempontból is beszédes: a zene emlékezeti horgonyként végig jelen van, akkor is, amikor a narratíva már szinte teljesen feloldódik. A regény arra irányítja a figyelmet, hogy a mozdulatlanság mögött sokszor belső folyamatok zajlanak, amelyek kívülről nehezen hozzáférhetők.
Befogadása azért lehet nehezebb, mert a töredezett szerkezet és az önreflexív megoldások megtörik a hagyományos, belefeledkezős olvasást. Ez tudatos írói eszköz: a szöveg így teszi átélhetővé az emlékezés bizonytalanságát és szétesését. Szakmai szempontból éppen ez adja az erejét, mert arra hangol, hogy a töredékességet működésmódként értelmezzük, és figyelemmel, türelemmel keressük benne a kapcsolódás lehetőségeit.
Ennek a tapasztalatnak a komolyan vétele a mindennapi szakmai jelenlétre is hat. Más minőségű figyelmet kaphat egy „összefüggéstelennek” tűnő történet, más értelmet nyerhet egy időben elcsúszott mondat, és könnyebbé válhat annak elfogadása, hogy valakinek a múltja már nem rendezhető egyetlen, lineáris elbeszélésbe.
A tisztás olvasása elmélyülést és türelmet igényel. A demenciaellátásban végzett munka sokszor ugyanezeket a szakmai erőforrásokat mozgósítja: jelenlétet, árnyalt értelmezést, valamint azt a képességet, hogy a töredékekben is felismerhető maradjon az emberi történet.
Kiadó: Cédrus Művészeti Alapítvány (2024.)
Mielőtt a tartalmat megosztaná, kérjük tekintse át a Máltai Módszertan Közzétételi szabályzatát, melyeket itt talál meg!
