KórházSuli szektorközi fórum: oktatási, egészségügyi és szociális terület együttműködése

A 2025. március 26-i online fórum körüljárta a tartósan gyógykezelés alatt álló gyermekek oktatásában és rehabilitációjában részt vevő, a különböző szektorokban dolgozó szakemberek közötti együttműködést.

A mindössze 1 órás, igen tartalmas előadásokban megrendítő példákkal támasztották alá, hogy az erőforrások mobilizálása és a családok koordinált támogatása a beteg gyermek gyógyulását, tanulását, az iskolába való visszailleszkedését, a család megtartó erejét is segítik.

Budai Tóth Kriszta – szakmai vezető, KórházSuli
  • A KórházSuli olyan gyerekek tanulását segíti, akik hónapokig kimaradnak az iskolából – nemcsak tanítanak, de hidat képeznek a kórházi ágy és az iskolapad között.
  • Egyéni figyelemmel, méltósággal és reménnyel fordulnak a beteg gyermekek felé.
Sorompó Anett – Bethesda Kórház osztályvezető kórházi szociális munkása
  • Amikor a gyerek fájdalommal küzd, fél, a szülő tombol, tehetetlen és még a kórházi személyzet is túlfeszített – ezekben a kórházi krízishelyzetekben a gyógyítónak életet kell menteni, de nemcsak a test, hanem a lélek szintjén is.
  • Bemutatta, miként dolgozik egy valódi krízisteam: hol kezdődik a szakma, hol lép be az emberség, hogy lehet úgy jelen lenni, hogy az ne csak túlélés, hanem megtartás is legyen.
Sződi Fruzsina – KórházSuli szakember
  • A tudás átadása az oktatás-nevelésnek csak egyik célja. Amikor egy gyerek kiszakad a gyerekcsoportból, ha a közösségben való jelenlét, a fejlődés megreked, arra is figyelmet kell fordítani, hogy készségeit és képességeit is szinten tartsák.
  • Fontos gyakorlati példákon keresztül mutatta be, hogyan lehet a segítői rendszer valóban partner, nem csak protokoll.
  • A gyerek nemcsak beteg, hanem ember – akinek joga van a tanuláshoz, a hétköznapi élethez, barátokhoz, játékhoz, jövőhöz.

A fórum visszanézhető 2025. április 14-ig ezen a linken:

Médiatár Közzétéve Lehetőség
Szektorközi Szakmai Fórum: A szociális munkás szerepe a tanulás támogatásában – diagnózistól az iskolai visszatérésig 2024. március 26. Youtube link

A KórházSuli kérése:

“Ha egyetértetek a céljainkkal és szívesen támogatnátok a szakmai munkánkat, egy facebook megosztással segítsétek a KórházSuli adó 1%-os kampányát. Itt találjátok hozzá a posztot:
https://www.facebook.com/photo/?fbid=1075548997943656&set=a.481853957313166&locale=hu_HU

A KórházSuli Alapítvány honlapja

Mielőtt a tartalmat megosztaná, kérjük tekintse át a Máltai Módszertan Közzétételi irányelveit, melyeket itt talál meg!

Nyomtatás a böngésző szolgáltatásával

Szakmai nap a vezetői kommunikáció jegyében

Találkozó a Szeretetszolgálat időseket ellátó intézményeinek vezetőinek részvételével
Részletek

Országos Gesztortalálkozó 2025. április – tervezés, együttműködés

Bemutatkoztak TSZR-ek és az egyházi módszertanok, beszámoltak az előző évek eredményeiről, és megosztották terveiket
Részletek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.