Linktár: Bántalmazás, áldozatsegítés témában kiadványok, podcastek

Az áldozatsegítés terén számos tájékoztató anyag, szórólap és szakirodalom jelent meg. Ezek az áldozatok támogatását és a velük foglalkozó szakemberek munkájának segítését szolgálják.

Összegyűjtöttünk néhány linket, ahonnan ingyenesen letölthetőek magyar nyelvű kiadványok, tájékoztatások, szórólapok, illetve podcastok e témában – érintetteknek, gyerekeknek, szakembereknek:

Kimondható.hu

Kezdjük először is a Szeretetszolgálat gondozásában megjelenő kiadványokkal. Bár a szenvedélybeteg családokban az erőszak nem mindig fizikai bántalmazásként jelentkezik, az elhanyagolás minden esetben jelen van, és komoly következményekkel járhat.
Mesekönyveik, mint a Bolyhos vagy Lurkó, segítik a gyermekeket a helyzetük megértésében, az Apa, anya, pia vagy Elefánt a nappaliban, útmutatást nyújtanak a családok és segítők számára.
De ezek csak töredékei azoknak a kiadványoknak, amik szólnak érintetteknek, szenvedélybeteg családokban felnőtt gyerekeknek és természetesen szakembereknek is.

NANE Egyesület – érintetteknek

A NANE Egyesület kiadványai a nők és gyermekek elleni erőszak áldozatainak, valamint a velük foglalkozó szakembereknek nyújtanak tájékoztatást és támogatást.
A NANE szórólapjai és brosúrái a párkapcsolati és érzelmi erőszak, a szexuális bántalmazás, az online zaklatás és a személyes biztonság témáit dolgozzák fel. Kézikönyveik segítik az áldozatokat a trauma feldolgozásában és a gyógyulásban. A Tűz-hely könyvsorozat a bántalmazó magatartás lélektanát tárja fel, támogatva az erőszak felismerését és a megfelelő lépések megtételét.

NANE Egyesület – szakembereknek

Míg az érintetteknek szóló kiadványok a bántalmazás felismerésére, az áldozatok támogatására és a felépülés segítésére koncentrálnak, addig a szakemberek számára készült anyagok részletes szakmai tudást nyújtanak a párkapcsolati erőszakról. Emellett módszertani útmutatókkal támogatják a szakemberek edukációját, a komplex segítségnyújtást, a jogi támogatást és a gyermekekre gyakorolt hatások mélyebb megértését.

Van segítség! – Hétköznapi történetek

Az Igazságügyi Minisztérium által működtetett Áldozatsegítő Központok honlapja. Az oldalon számos kiadvány és szórólap érhető el a hírekben, érdemes a GYIK-ba betekinteni, de az oldalnak külön dokumentum-tára nincs.
Ámde ​a Hétköznapi történetek tízrészes videó-podcast sorozat valós esetek alapján mutatja be az áldozattá válás különböző formáit, mint például a kapcsolati erőszak, iskolai bántalmazás és unokázós csalások. Minden epizódban egy-egy ilyen történetet ismerhetünk meg, majd szakértők elemzik a helyzetet, kiemelve a felismerés és megelőzés lehetőségeit. 

Hintalovon Alapítvány – gyermek-bántalmazás

A gyermekbántalmazás magában foglalja a fizikai, érzelmi és szexuális erőszakot, valamint az elhanyagolást. Magyarországon zéró tolerancia érvényes a gyermekekkel szembeni erőszak minden formájára. A bántalmazás felismerése és megelőzése közös felelősségünk; ha erőszak gyanúja merül fel, fontos jelezni a megfelelő hatóságoknak. A Hintalovon Alapítvány Tudástára részletes információkat nyújt a gyermekbántalmazásról és a szükséges lépésekről.

Hintalovon a Gyermekjogi Egyezményről – gyereknyelven

A Hintalovon által üzemeltetett oldal és kiadványai a zaklatás, bántalmazás kérdéskörét gyerekszemmel mutatja be színes, képes szóróanyagkban.

PATENT Egyesület – szakembereknek

A PATENT Egyesület szakembereknek szóló kiadványai közé tartozik a “Módszertani útmutató”, amely a nemi alapú erőszak áldozataival dolgozók számára nyújt segítséget, valamint “A jog hálójában”, amely a nők és gyermekek elleni erőszak igazságszolgáltatási kezelését elemzi. Együttműködnek a NANE, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és nemzetközi partnerek, például a The Advocates for Human Rights szervezettel.

Kék vonal – tudástár szakembereknek

A szervezet a gyermekek és fiatalok mentális egészségének támogatására, különös tekintettel a bullying megelőzésére, a pozitív megküzdési stratégiák kialakítására és a gyermekbántalmazás áldozatainak segítésére specializálódott.

Unicef videócsatorna

Az UNICEF Magyarország YouTube-csatornáján olyan videók találhatók, mint a “Kapcsold be!” sorozat a gyermekek mentális egészségéről, a “Gyermekvédelmi irányelvek” tájékoztató anyag, valamint interjúk szakértőkkel a bántalmazás felismeréséről és az áldozatsegítő szolgáltatásokról. A videók szakértői interjúkkal, esettanulmányokkal és tájékoztató anyagokkal segítik a gyermekbántalmazás és áldozatsegítés megértését. A tartalmak bemutatják a bántalmazás formáit, annak következményeit, valamint a jogi és pszichológiai támogatás lehetőségeit. A cél a tudatosság növelése, a megelőzés és a megfelelő segítségnyújtás elősegítése.

Unicef – Kapcsold be! Biztonsági öv a gyerekek lelki egészségéért

Az UNICEF minisorozata a gyermekek mentális egészségét érintő témákkal foglalkozik, mint a szorongás, önértékelés és a digitális világ hatásai. A hatrészes sorozat podcast és videó formában érhető el, szülőknek és szakembereknek szóló gyakorlati tanácsokkal.

Unicef – Bántalmazás formái gyereknyelven

Az oldalon példák segítik a gyerekeket abban, hogy felismerjék, ha bántalmazás áldozataivá válnak, és megértsék, hogy az olyan cselekedetek, mint a pletykálás, csúfolódás vagy kiközösítés is a bántalmazás formái közé tartoznak. Természetesen az oldal végén a segítségnyújtásra is figyelnek a “Hova fordulj a bajban?” résszel.

HelpApp (Unicef)

Az UNICEF által fejlesztett HelpAPP egy ingyenesen letölthető mobilalkalmazás, amely támogatást nyújt a gyermekek számára, hogy felismerjék az erőszak különböző formáit, és megfelelő lépéseket tehessenek a védelem érdekében.
A HelpAPP nemcsak vészhelyzetekben nyújt gyors segítséget, hanem edukatív szerepet is betölt: információkat ad az erőszak típusairól, a felismerhető jelekről és a lehetséges megoldásokról.

Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség kiadványai

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség az áldozatsegítés témakörében több kiadványt is megjelentetett. Ezek közé tartozik a “Miért van szükség az Isztambuli Egyezményre? – Tények és tévhitek” című útmutató, amely az egyezmény értékeit, céljait és főbb rendelkezéseit ismerteti. Továbbá, a “CYBERERŐSZAK – Nők és lányok elleni erőszak az online térben” című tanulmány az online zaklatás és erőszak formáit tárgyalja, míg a “Keresd a Nőt! Korrupció a társadalmi nemek szempontjából” kiadvány a korrupció és a nők elleni erőszak közötti összefüggéseket vizsgálja.

NŐK JOGA – kiadvány-gyűjtemény

Az oldalon számos ingyenesen letölthető módszertani anyag, kutatás és jelentés érhető el. A kutatások között megtalálható a “Bíróságok monitorozása a párkapcsolati erőszakkal érintett esetek kezelésében” című jelentés, amely a bírósági ügyek megfigyelésére irányult. Emellett a “KERET-Koalíció: Nők mint erőszak áldozatai a médiában” című tanulmány a média szerepét vizsgálja a nők elleni erőszak ábrázolásában. Továbbá, az “Idős nők partner általi bántalmazása” nemzeti jelentés a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének munkája.

“Kapcsolj egyből!

A „Kapcsolj Egyből!” projekt célja a kapcsolati erőszak és emberkereskedelem áldozatainak segítése, valamint a súlyos krízishelyzetek megelőzése. A projekt szakemberek továbbképzésével, szupervízióval és a gyermekvédelmi jelzőrendszer fejlesztésével járult hozzá a hatékonyabb segítségnyújtáshoz.
Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) kiemelt projektje már lezárult, de az oldalon a projektben kidolgozott dokumentumok elérhetőek (az applikáció már nem működik).

Mielőtt a tartalmat megosztaná, kérjük tekintse át a Máltai Módszertan Közzétételi irányelveit, melyeket itt talál meg!

Nyomtatás a böngésző szolgáltatásával

Szakmai nap a vezetői kommunikáció jegyében

Találkozó a Szeretetszolgálat időseket ellátó intézményeinek vezetőinek részvételével
Részletek

Országos Gesztortalálkozó 2025. április – tervezés, együttműködés

Bemutatkoztak TSZR-ek és az egyházi módszertanok, beszámoltak az előző évek eredményeiről, és megosztották terveiket
Részletek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.