Szakmai nap a tudatos digitális jelenlétért

A digitális eszközök használata ma már elválaszthatatlan része a mindennapoknak, de a túlhasználatukból fakadó problémák – különösen a gyermekek és fiatalok körében – egyre nagyobb kihívást jelentenek a segítő szakemberek számára. A Máltai Módszertan 2025. szeptember 24-én tartott szakmai napján a digitális függőség megelőzésére és kezelésére fókuszált, külön figyelmet fordítva a gyermekjóléti, gyermekvédelmi és szenvedélybeteg-ellátó szolgáltatásokban dolgozók tapasztalataira.

A Madár Csaba, a Máltai Módszertan vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd a rendezvényt Ivácson Tímea és Káldyné Szabó Eszter munkaközösség-vezetők nyitották meg . A nap első előadója Majzik Balázs, az NNGYK Drogmegelőzési Programok Osztályának osztályvezetője volt, aki a szenvedélybeteg-ellátás aktuális változásairól, az egészségfejlesztő programok nyilvántartásba vételének folyamatáról, valamint az elterelés – megelőző-felvilágosító szolgáltatás – bővítésének lehetőségeiről beszélt.

Tóth Dániel pszichológus, a „Pszichológus Pasi” néven ismert szakember, előadásában a digitális világ gyermeknevelésre gyakorolt hatásairól szólt. Kiemelte, hogy a digitális eszközökhöz való viszony nem tiltás, hanem tudatos, közös tanulás kérdése, amelyben kulcsszerepe van a szülői példamutatásnak és a családi szabályrendszer kialakításának. Az előadást kerekasztal-beszélgetés követte, ahol a résztvevők közösen gondolkodhattak arról, milyen hatással vannak a technológiai változások az alfa generáció fejlődésére, és miként reagálhat minderre a szakmai segítői közeg.

A délutáni szekció Király Eszter, a Kommunikációs Munkacsoport munkatársának előadásával folytatódott. Ő a digitális eszközök és a közösségi média értékalapú, tudatos használatának fontosságáról beszélt, és arról, hogyan jelenhet meg a Máltai Szeretetszolgálat szemlélete és hitelessége az online térben is, a közösségi médiafelületeken keresztül. A nap zárásaként Fehér Eszter módszertani munkatárs mutatta be a generatív mesterséges intelligencia gyakorlati felhasználásának lehetőségeit a gyermekjóléti és szociális területen.

A szakmai nap célja nemcsak a tudásátadás, hanem a közös gondolkodás és a szakmai kapcsolatépítés volt – egy olyan területen, ahol a digitális térben való eligazodás közös felelősségünk.

Részletes emlékeztető, letölthető előadások:
https://modszertan.maltai.hu/szakmai-nap-a-digitalis-korszak-kihivasairol-2025-09-24/

Fotó: Kovács Bence és Fehér Eszter

Mielőtt a tartalmat megosztaná, kérjük tekintse át a Máltai Módszertan Közzétételi szabályzatát, melyeket itt talál meg!

Nyomtatás a böngésző szolgáltatásával

NSZI utcai szociális munka munkakörhöz kötött képzése 2026. II. felében

Képzési tudnivalók, jelentkezési link és kapcsolattartói adatok
Részletek

Júniusi határidők, jeles napok

Összefoglaltuk az ebben az időszakban esedékes feladatainkat
Részletek