Pályázat Budapesten fedél nélküli, közterületen élő emberek lakhatásának támogatására, számukra nyújtott szolgáltatások fejlesztésére
A pályázati keretösszeg közel 150 millió forint
A pályázati keretösszeg közel 150 millió forint
A Belügyminisztérium pályázati kiírása, a pályázatkezelő a TEF
A program célja, hogy a rászoruló diákok középiskolába jussanak, sikeresen érettségizzenek vagy szakmát szerezzenek. A pályázati elbírálásban és a mentorálásban történtek modosítások.
Nyílt lakáspályázat gyermekvédelemből kikerült vagy kikerülő fiatalok részére
TEF pályázati kiírása 10–14 és 15–20 éves fiatalok számára
A Nemzeti Tehetség Program pályázatainak benyújtása határideje: 2025. március 7.
Nyílt lakáspályázat gyermekvédelemből kikerült vagy kikerülő fiatalok részére
Az MR Lakásalap és a Városkutatás Kft. második alkalommal szervezi meg lakhatásszakmai fórumát
A Belügyminisztérium kiírása, a pályázatkezelő a TEF
Fővárosi Önkormányzati forrásokból társadalompolitikai célok előmozdítását szolgáló pályázatok támogatására