A bántalmazás piramisa

A “túlélőknek és segítőknek” szóló könyv a párkapcsolati erőszak felismeréséhez és a biztonságközpontú segítő munkához kíván segítséget, fogódzót adni. A Hoffmann Kriszta és Wirth Judit által írt kötet  a NANE Egyesület Tűzhely-könyvek sorozatában jelent meg.

A könyv címadó fogalma a piramismodell. A szerzők a párkapcsolati erőszakot mint egységes, rendszerszerű működést írják le, amelynek csúcsán egyetlen cél áll: a bántalmazó hatalma és kontrollja a partner felett.

A szerzők abból indulnak ki, hogy a bántalmazás nem elszigetelt „konfliktusok” sora, hanem rendszerszerű hatalomgyakorlás: az elkövető célja a partner feletti kontroll megszerzése és fenntartása.

Az első fejezet terminológiai „tisztázó” fejezet, mely szerepek és helyzetek szintjén nevezi meg azt a jelenséget, amikor egy felnőttek közötti kapcsolatban az egyik fél ismétlődően és átfogóan a másik feletti hatalmi helyzet kialakítására törekszik.

A piramis fő szintjei:

  • Cél: a bántalmazó hatalmat és kontrollt akar a partner felett a mindennapi élet kulcsterületein (idő, pénz, kapcsolatok, szabadság, mozgás, döntések, test, szülői szerep).
  • Stratégia: a bántalmazó fokozatosan építi fel a kontrollt, váltogatja és súlyosbítja az eszközeit, közben kerüli a lelepleződést, és újra meg újra próbálkozik.
  • Módszerek: az érzelmi, szóbeli, fizikai, szexuális, gazdasági és szociális erőszak, valamint az anyai kompetenciák aláásása és az intézmények bántalmazó használata.
  • Taktikák: egyedi viselkedések – például megfélemlítés, megfigyelés, a gyerek „eszközzé” tétele vagy a jogi eljárásokkal való fenyegetés, zaklatás –, amelyek a mindennapok szintjén teszik érzékelhetővé a bántalmazást.

A piramismodell azt mutatja meg, hogyan épül fel a bántalmazás rendszere: a bántalmazó a helyzetekhez és az áldozat reakcióihoz igazítva válogat az egyedi taktikákból; ezek idővel módszerekké rendeződnek, váltakozó alkalmazásukból kirajzolódik a stratégia, a csúcson pedig a bántalmazó végső célja, a hatalom és kontroll megszerzése áll.

A könyv hangsúlyozza, hogy a segítők és hatóságok többnyire csak a piramis alján lévő, elszórt „eseményekről” szereznek tudomást, miközben feladatuk az, hogy ezek mögött felismerjék a hatalomeltolódást létrehozó rendszert. Ha a viselkedések összességében a másik fél szabadságának és autonómiájának csökkenéséhez vezetnek, akkor bántalmazó kapcsolatról beszélhetünk.

A szerzők három fő stratégiát írnak le: a kényszerítő kontrollt, a fenyegető zaklatást és a bosszúzaklatást. Ezek biztosítják, hogy a hatalmi különbség tartósan fennmaradjon, és az ellenállást megtorlás kövesse.

A módszerek között külön fejezet foglalkozik a gazdasági erőszakkal és a kényszerkapcsolattartással, amikor a bántalmazó a gyermekkel való kapcsolatot, illetve a jogi eljárásokat használja fel az áldozat feletti kontroll fenntartására. 

A szerzők kiemelik a DARVO-technika jelentőségét: a bántalmazó tagad, bagatellizál, támad, és önmagát állítja be áldozatnak. Ez különösen fontos szempont és a segítőnek képesnek kell lennie a valódi hatalmi viszonyok felismerésére.

Külön hangsúly esik az intézményi árulás fogalmára, amely akkor történik, amikor a rendszer válasza nem a bántalmazott védelmét, hanem közvetve a bántalmazó pozícióját erősíti: például a bántalmazóval való együttműködést vár az anyától, miközben a gyerek és az anya biztonsági szempontjai háttérbe szorulnak.

A szerzők világosan kimondják, hogy a bántalmazás nem kommunikációs zavar, hanem tudatos, manipulatív hatalomgyakorlás; a bántalmazót nem lehet „megjavítani”, ám az áldozatot biztonságos, megerősödő, felépülő helyzetbe kell hozni.

A könyv második része a bántalmazó, kényszerítő hatalmi rendszer lebontásának lehetőségeire, módszereire összpontosít. Középpontban a segítő, az áldozat és a biztonság áll. A szerzők az integrált ügyfélellátás modelljét mutatják be, amelyben a család körüli szakemberek, támogatók összehangoltan, egy csapatban támogatják az ügyfelet.

A szemléleti alap a feminista traumatudatos segítés. A feminista nézőpont arra hívja fel a figyelmet, hogy a párkapcsolati erőszak a nemi alapú társadalmi egyenlőtlenségekhez kapcsolódó strukturális erőszak megnyilvánulása. Ez a keret leveszi az egyéni „hibáztatás” terhét az áldozatról, és segít a segítőnek is szembenézni a rendszer-szintű tényezőkkel.

A traumatudatos megközelítés abból indul ki, hogy a krónikus erőszak és félelem tartós stressz-reakciókat, emlékezeti és koncentrációs nehézségeket, „lefagyást” okozhat. A segítő feladata, hogy olyan biztonságos keretet teremtsen, amelyben az ügyfél fokozatosan vissza tudja venni az irányítást az élete felett.

Az elméleti megközelítést segítik megérteni az érintetteknek és a segítőknek emlékező leírásai, idézetei, konkrét tapasztalatai.

A kötet erőssége, hogy részletesen, a segítő munka nyelvére fordítja le a párkapcsolati erőszak rendszerjellegét, és használható fogalmi keretet ad a mindennapi gyakorlat számára. Ugyanakkor érdemes néhány szempontot tudatosan magával vinnie annak, aki a könyvet olvassa.

A szerzők több helyen jelzik, hogy számos megállapításuk nem reprezentatív kutatásokon, hanem hosszú távú tereptapasztalatokon, megfigyeléseiken alapul („Nem készült még felmérés”, „Megfigyelésünk szerint”).

A segítői modellt a könyv kifejezetten feminista traumatudatos keretben fogalmazza meg. A NANE kiadványában a párkapcsolati bántalmazás elkövetője kizárólag férfiként jelenik meg, a fókusz a bántalmazott nő és gyermekei védelmén van. Ez szűkíti a látószöget, nem ad kapaszkodót más érintetti helyzetekhez (férfi áldozatok – női elkövetők, gyermek nélküli párkapcsolat).

A könyv erős normatív álláspontot képvisel, amely a bántalmazottak védelmét abszolút prioritásként kezeli. A bántalmazó többnyire úgy jelenik meg, mint akitől az anyát és a gyermeket el kell szeparálni. Itt véget is ér a segítői beavatkozás. Ebből a nézőpontból a könyv kerete szűkebbnek hat, sőt, az idézett helyzetekben, amikor kapcsolattartásról esik szó, elhatárolódó, és a kapcsolattartási alkalmakat szükséges rosszként mutatja be.

A könyv értéke, hogy a bántalmazás rendszerjellegét és a biztonság logikáját következetesen végigvezeti; az olvasásnál érdemes tudatosan szem előtt tartani, hogy ez a megközelítés elsősorban az áldozatvédelmi fókuszt erősíti, és kevésbé tárgyalja azokat a szakmai és gyermekvédelmi dilemmákat, amelyek hosszabb távon a kiterjedt család egészére, a bántalmazó segítésére, a kapcsolattartás támogatására… is irányulhatnak.

Mielőtt a tartalmat megosztaná, kérjük tekintse át a Máltai Módszertan Közzétételi szabályzatát, melyeket itt talál meg!

Nyomtatás a böngésző szolgáltatásával

NSZI utcai szociális munka munkakörhöz kötött képzése 2026. II. felében

Képzési tudnivalók, jelentkezési link és kapcsolattartói adatok
Részletek

Júniusi határidők, jeles napok

Összefoglaltuk az ebben az időszakban esedékes feladatainkat
Részletek