Méltósággal kísérni az élet végén

Hogyan lehet méltósággal kísérni az embert élete utolsó szakaszában? Erről és az életvégi gondozás szakmai kihívásairól szólt a Máltai Módszertan 2026. október 27-én, Budapesten megrendezett szakmai napja.

A rendezvényt Madár Csaba módszertani munkacsoport-vezető nyitotta meg. Kiss Anita, a hegyfalui Gondviselés Háza – Időskorúak Otthona intézményvezetője a palliatív szemléletet mutatta be, hangsúlyozva a szenvedés enyhítését, az életminőség megőrzését és a hozzátartozók támogatását.

A nap különösen mély és megérintő részét Kecskés Katalin, a Szeretetszolgálat Közép-dunántúli Régiójának munkatársa szolgáltatta. A „Tabutól a támogató jelenlétig” című előadásában gyakorlati tanácsokon keresztül mutatta meg, hogyan beszélgessünk az érintettekkel (a haldokló emberrel, a szobatársával, a családtagokkal és a gondozókkal). Mit érdemes mondanunk, és mely mondatokat, reakciókat célszerű elkerülnünk. A halálhoz kapcsolódó tabuk feloldása, a félelmek kimondása és az őszinte, elfogadó jelenlét jelentősége olyan kérdéseket érintett, amelyek mélyen megérintették a résztvevőket.

Benedek Henriette, a budapesti Gondviselés Háza – Hajléktalanok Otthona intézményvezetője az elhunyt ellátottal kapcsolatos intézményi feladatokat ismertette, a haláleset észlelésétől a hagyatéki ügyintézésig. Előadásához Az utolsó gondoskodás címmel gyakorlati kézikönyv is készült.

A munkaközösségi találkozón Muszti Zsuzsanna, a Fresenius Kabi Hungary Kft. képviselője mutatta be a speciális táplálásterápia lehetőségeit, az enterális és parenterális táplálástól a ketoanalóg készítményekig. A résztvevők a szünetekben több bemutatott terméket is megkóstolhattak.

Médiatár Közzétéve Formátum Lehetőség
Kiss Anita: Palliatív ellátás az idősek otthonaiban 2026. október 27. PDF Letöltés
Kecskés Katalin: Tabutól a támogató jelenlétig 2026. október 27. PDF Letöltés
Benedek Henriette: Az utolsó gondoskodás – intézményi felelősség és gyakorlati teendők az ellátott elhunytát követően 2026. október 27. PDF Letöltés
Az utolsó gondoskodás - kézikönyv 2026. október 27. PDF Letöltés

A letölthető dokumentumaink kezeléséhez PDF formátum esetén az Adobe Acrobat Reader programot, míg DOCX/XLSX formátum esetén a Microsoft Office 2013-as, vagy annak frissebb verzióját ajánljuk.

Mielőtt a tartalmat megosztaná, kérjük tekintse át a Máltai Módszertan Közzétételi szabályzatát, melyeket itt talál meg!

Nyomtatás a böngésző szolgáltatásával

Novemberi határidők, jeles napok

Összefoglaltuk az ebben az időszakban esedékes feladatainkat
Részletek

Figyelemmel és kíváncsisággal teremthetünk kapcsolatot

Mit tehet a szakember, ha a telefon körül forog a család élete? Az október 28-i máltai szakmai nap a hétköznapi konfliktusoktól az online biztonságig kereste ...
Részletek

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.